Női öttusázóink komoly ambíciókkal várhatják a vasárnap reggelt. A ma délelőtti első elődöntő során, melyben nem szerepelt magyar, nem történt nagy dráma, és minden esélyes a legjobb kilencben zárt. Délután aztán a mexikói Arceo nulla pontos lovaglása borzolta kissé a kedélyeket, de Blanka hibátlan és Michelle két verőhibás pályája is magabiztos továbbjutást jelzett előre. A bónusz vívást és az úszást követően Michelle második, Blanka pedig már tizedik volt. A laser run során egyiküknek sem remegett meg a keze, Michelle ráadásul dominánsan, az első lövészettől kezdve, végig vezette a záró számot. Blanka negyedik helyével mindketten kérdés nélkül kerültek be csoportjuk legjobb kilencébe és ezzel a holnap 11-kor kezdődő olimpiai döntőbe.
Michelle így értékelt a Nemzeti Sportnak: „Sikerült tartalékolnom, először ebben az évben futás közben is jó formában éreztem magam, és tudtam, hogy ha nagyon kellene hajtani, akkor is menne. A lövészetem is jobb volt, mint a többieké, pedig önmagamhoz képest ez nem is volt kifejezetten jó… Elképesztő a hangulat, nem tudom, hogy tizenötezer ember lesz-e még valaha öttusaversenyen, talán a következő olimpián. Örülök, hogy rengeteg a magyar a lelátókon, itt van a családom, a barátaim, még egy „Michelle” feliratú zászlót is csináltak nekem. Lövészet közben az a lényeg, hogy ki tudjuk zárni a környezetet, szerencsére ez is sikerült.”
Blanka pedig úgy érzi, a mai elődöntővel elérkezett végre a pillanat, hogy felszabadultan versenyezhessen a fináléban: „Szerencsére nem kellett kifutnom magam, és bíztam is ebben, amikor láttam, hogy a tizedik helyről indultam, gondoltam, koncentráltabb lövészettel, jó lovaglás után olyan helyre lehet kerülni, ahol már nem kell annyira kifutni magam. A döntőt most már tényleg szeretném élvezni, jobban megélném, mint az elődöntőt. A mostani lovagláshoz hasonlóval elégedett lennék, mert határozott és tudatos pálya volt, a többiben nincs miért tartalékolni, ami a csövön kifér.”
A női döntő holnap 11:00-kor veszi kezdetét, méghozzá az öttusasport utolsó lovas számával.
Kiemelt kép: Czeglédy Zsolt, MTI