Életének 89. évében 2024. augusztus 26-án hajnalban elhunyt Szaniszló József négyszeres országos bajnok, aki világversenyeken 4 alkalommal a magyar válogatott tartaléka, edző, többszörös veterán világbajnok volt.
Budapesten született 1935. szeptember 4-én, az 50-es évek elején kezdett háromtusázni a Bp. Honvédban.
Huszonkét éves korában, 1957-ben már tartaléka volt a magyar vb csapatnak. A mezőny egyik legjobb vívójának számított, a többi számban – különösen lövészetben – is remek teljesítményre volt képes, a lovaglás kivételével, ahol gyakran kísérte balszerencse a versenyzését. Hamarosan „a világ legjobb négytusázójának” nevezték társai Szánt, ahogy mindenki hívta.
Két olimpián, 1960-ban és 1964-ben volt a magyar csapat tartaléka, mindeközben sorra nyerte a csapat országos bajnoki címeket, egyéniben egy bronzérem volt a legjobb eredménye. Kiváló párbajtőrözőként vívásban is nyert országos bajnoki címet.
Nemcsak eredményes versenyző, de mindig jókedvű, fanyar humorú edző- és versenytárs volt, pozitív életfelfogása és közvetlen természete az öttusa-társadalom mindenki által kedvelt tagjává emelte.
1968-ban visszavonult a versenyzéstől, kétévig a Bp. Honvéd edzőjeként, majd a flottillánál testnevelő tisztként dolgozott, később 1979-től az MHSZ Központi Lövész Klubjánál lett vezető edző.
Nyugdíjba vonulása után, 1988-tól teljes erővel vetette bele magát az akkoriban induló old boys versenyekbe.
Hetente 3x futott 30-35 percet – 8 km-t-, 2 alkalommal úszott 1000 m-t, rendszeresen lövő és vívó edzéseken vett részt, így nem csoda, hogy idősebb korában elérte fiatalkori álmát: többszörös (veterán) világbajnok lett.
Halálával egy csupaszív ember, a nagy generáció egyik utolsó tagja távozott.
Ferdinandy Györgyi, az Öttusamúzeum alapítójának írása
Fotó: Öttusamúzeum
Temetése 2024. szeptember 16-án, hétfőn 10:00 órakor lesz a Szent Gellért Plébánián (cím: Budapest, XI. ker., Bartók Béla út 149.)