Az olimpiai keret hivatalos kihirdetését követően több sajtóorgánumban is megjelentek olyan vádak, melyek a Magyar Öttusa Szövetség elnökségének integritását, erkölcsi feddhetetlenségét kérdőjelezték meg. A Szövetség ezért úgy döntött, hogy még egyszer, s egyben utoljára reagál ezekre a vádakra, tisztázza álláspontját, s ezt követően az olimpiai keret kihirdetésének a kérdéskörét a maga részéről lezártnak tekinti.
A Magyar Öttusa Szövetség Elnöksége a közelmúltban újult meg, és ez azzal járt, hogy megörökölt egy olyan válogatási szisztémát, melyet nem tekintett a sajátjának, azzal szakmailag nem értett egyet. A szervezet vezetése egy olimpiai évben nem kívánta a sportolók felkészülését megzavarni azzal, hogy hivatalba lépését követően azon nyomban átírja a szabályzatot – mikor azonban tényleges döntési kényszerbe került, a józan ész, a racionalitás, és a meggyőző sportszakmai érvek mentén döntött az olimpián induló keret kihirdetésekor.
A Magyar Öttusa Szövetség Elnöksége nem vindikálja magának a szakmai tévedhetetlenség jogát, a döntései helyességét az idő, és a magyar csapat olimpiai szereplése fogja igazolni vagy cáfolni. Nem kérdéses azonban, hogy mivel józanul gondolkodó szakemberek alkotják, Gulyás Michelle személyében egy olyan versenyzőt tart tanácsosnak a párizsi olimpiai játékokon indítani, aki az elmúlt négy éves teljesítményét tekintve A kategóriás versenyeken a hazai mezőnyben gyakorlatilag nem talált legyőzőre. Egyetlen verseny lovas eredménytelensége nem írhat felül konzekvensen magas színvonalú, több éves szakmai munkát, eredményességet és tapasztalatot. A döntés pedig teljességgel legitim, hiszen mivel a szakmai bizottság nem tudott döntést hozni, az alapszabály értelmében ilyen esetben az elnökségnek kötelessége a döntés meghozatala.
Szakmai döntésekkel természetesen lehet vitatkozni, bár a vitázó felek csak egyikének nyomja a vállát a döntés felelősségének a súlya. A szervezet integritásának, tisztességének, becsületének megkérdőjelezése, a részrehajlással való vádaskodás azonban olyan nemtelen támadás, melyet a Magyar Öttusa Szövetség Elnöksége kérlelhetetlen következetességgel visszautasít minden fórumon. A magyar öttusasport résztvevői, szurkolói, barátai felé azzal a kéréssel él, hogy támogassák az olimpián induló négy öttusázó felkészülését azzal, hogy a lehető legnagyobb nyugalmat biztosítanak számukra. Aki ebben nem partner, az nem tekinthető a hazai öttusa valódi jóakarójának.
A Magyar Öttusa Szövetség sajtóközleménye, 2024.07.01.