Bulgária rendezte az idei negyedik és egyben utolsó világkupa versenyt. Az egyéni számokra három női és három férfi versenyzőnk nevezett, a felemás végeredménynek pedig egyértelmű fénypontja lett Guzi Blanka hihetetlen győzelme.
Mind ő, mind a mellette döntőbe jutó Erdős Rita jobb napot fogott ki víváson, és bár nem végeztek a mezőny elejében, sokkal közelebbről kezdhették a zárkózást, mint két hete Budapesten. A döntő így mondhatni ujjgyakorlat lett számukra, ott pedig Blanka a hetedik helyről olyan laser runt rakott össze, hogy – bár maga sem számított a nap elején akár csak dobogós eredményre sem – az utolsó körben még az éllovas Jessica Varley-t is utolérte, majd kétszáz méterrel a cél előtt meg is előzte. Blanka tavalyi hazai sikere után másodszor nyert világkupa versenyt, idén pedig ezzel négy alkalomból kétszer is magyar siker született. Emeljük ki Rita teljesítményét is, aki elsőéves felnőttként a szezon harmadik legjobb magyar eredményét elérve ötödik lett!
A férfiaknál Szép Balázs és Demeter Bence jutott döntőbe, és bár remek vívásuk után akár az érem is kinézett volna nekik, a vasárnapi lovaglás minden álomnak véget vetett. Előbb Bence vert 7 akadályt, összeszedve további 42 futómásodpercnyi hátrányt, utóbb pedig Balázs lova szegült ellen háromszor is, ami számból való kizárást jelentett. Balázs a lovaglás során meg is húzta magát, a két hét múlva kezdődő világkupa döntő miatt pedig nem is erőltette a folytatást – így is, úgy is 18. lett. Bence 16. helyen végzett.