Sikerek, nehézségek és fordulatok után, minden erőpróbát kiállva, igazi „happy end” a Michelle-mese vége! Még mindig hihetetlen érzés leírni: Gulyás Michelle olimpiai bajnok! Ráadásul új fantasztikus világcsúccsal!
Michelle csodálatos pályafutása töretlenül ívelt felfelé egészen 2023 közepéig: 20 évesen világbajnoki bronz és olimpiai kvóta, 21 évesen világbajnoki ezüst, 22 évesen a VB arany lehetősége… azután tavaly és idén is a lovagláson ment el a teljes VB-szereplés – kevés híján az olimpiai indulás is. Michelle olyan gödörből mászott ki egy pillanat alatt, amilyenből keveseknek sikerült: olimpiai aranyérme méltó koronája a még mindig rendkívül fiatal, 23 esztendős öttusázónk eddigi karrierjének!
Csütörtöki nagyszerű vívását magabiztos versenyzéssel folytatta szombaton, a döntőben pedig először történelmet írt azzal, hogy megnyerte minden idők utolsó öttusalovaglását, majd a medencében rendkívül taktikusan, riválisaival együtt beúszva, tartalékolta az erejét. A mindent eldöntő laser run őt igazolta: biztosan lőtt, és a második körben átvette az összetett vezetést, amit soha többet ki nem engedett a kezéből. Az olimpiai dobogóra Gulyás Michelle mellett a francia Elodie Clouvel, valamint a Csengcsouban világbajnoki címet szerző koreai Seungmin Seong állhatott fel.
Szívből gratulálunk és köszönjük, Michelle! Méltó, mi több, csattanószerű lezárása volt ez az egész magyar csapat szereplésének a párizsi olimpián.
Hatodik egyéni olimpiai bajnokunk ekképp értékelt az M4 Sportnak: „Tudtam azt, hogy mentálisan kell nagyon erősnek lennem, hogy semmi ne tudjon kizökkenteni. A selejtezőben már tudtam azt, mennyivel nehezebb a technikai számokban teljesíteni, hogy ekkora közönség van. Én se lőttem jól magamhoz képest, de nem nagyon számított most… Nagyon hálás vagyok azokért az emberekért, akik miatt itt vagyok, akik hittek benne, hogy nekem itt van a helyem az olimpián. Sok rossz dolog ért az olimpia előtt, köszönöm az összes edzőimnek barátomnak, családomnak, hogy támogatott és itt voltak ők is, velük együtt élhettem át ezt az eredményt.”
A győzelem mellett Guzi Blanka negyedik helye is több, mint megsüvegelendő! Mi ez, ha nem őstehetség? Pláne, egy olyan összetett sportágban, mint az öttusa! A példátlan módon, csak tizenhat évesen kézilabdáról öttusára váltó lány az elmúlt négy évben már az élvonalban versenyzett. 2021-ben EB ezüstöt nyert, 2023-ban a Budapesti Világkupán aranyat. Idén, már a világbajnokságon lett egyéni ezüstérmes és ismét nyert világkupát – csak hogy élete szezonját olimpiai pontszerzéssel tegye teljessé!
Vívásán talán érezhető, hogy minden riválisánál sokkal később kezdte a sportágat, de a legnagyobb versenyeken, téthelyzetben is tud egál közelieket asszózni. Sőt, most tizenötöt, a VB-n tizenhetet szúrva is bizonyította, hogy neki ez is elég lehet az előkelő helyezésekhez. A döntőben hibátlan lovaglással és hetedik legjobb úszással a laser run rajtjakor még mindig csupán tizenharmadik volt. A rendkívül sűrű mezőnyben már az első körben sorra előzte ellenfeleit, hátrányát pedig mintegy megfelezve, az utolsó két körben már a kétszeres világbajnok Michelit is utolérve, a negyedik helyen zárt.
Gratulálunk, fantasztikus vagy Blanka! Mi jöhet még?!?
Befutója után így értékelt az M4 Sportnak: „Azt szoktam mondani, hogy a lovaglásnak és a lézerfutásnak köszönhető ilyenkor már a javulás. A lovaglással megalapoztam, a tegnapi egyébként szerintem jobb lovaglás volt részemről, de ma talán jobb lovat kaptam, többet segített nekem. A lézeren hála az égnek azt produkáltam, amit szoktam, viszont az úszás miatt csalódott vagyok, mert eltaktikáztam magam, nem kezdtem el az első százon úgy úszni, ezért abban maradt némi pont. Összességében örülök a teljesítményeknek. Ha valaki azt mondja, hogy olimpiai negyedik helyezett vagyok, akkor biztos, hogyha nem is írom alá, nagyon boldog lettem volna.”
Kiemelt kép: MOB-Média