A 2024-es Olimpiai Játékok igazi érzelmi hullámvasút végén egy csodálatos sikerben csúcsosodtak ki. Gulyás Michelle aranyérme olyan boldogság sportágunk számára, amiben húsz esztendeje, Vörös Zsuzsanna athéni győzelme óta nem volt részünk. Az elképesztő eredmény mellett viszont nem elhanyagolható sportdipoláciai sikert is arattunk, Szeles Tünde személyében ugyanis versenybírót is felkértek a ötkarikás versenyre hazánkból. Beszámolója, saját szavaival élve, nem is személyéről szól, hanem a Játékokról, és a magyar öttusa szakembereinek több évtizedes eredményességéről.
„Versenybíróként és sportemberként egyaránt, az olimpiai részvétel maga a megvalósult álom. Megtisztelve éreztem magam, amikor női versenybíróként jelöltek az olimpiára, 28 év szolgálat megbecsülését érhettem meg. Ez egyben a magyar öttusázás egyik sportdiplomáciai sikere, a magyar szakemberek elismerése.
Különösen nagy öröm volt számomra, hogy éppen száz évvel az egykori helyszín után, ismét Párizsban rendezték meg az ötkarikás játékokat 2024-ben. A 80-as évek elejének Oscar-díjas sportfilmjéből, a Tűzszekerekből sokan merítettünk erőt és szellemi vezetést sportolóként, de magánemberként is. A filmből megismerhettük közelebbről az olimpia pillanatait, az odavezető utat, amely most többünknek valósággá vált. Gulyás Michelle parádés versenyzése és olimpiai aranyérme örömünneppé változtatott egy vasárnapot minden magyar szurkoló szívében.
Az öttusaversenyeket a patinás versailles-i kastélyparkba telepítették, az olimpiai lovasversenyeket követően. Jól átgondolt tervezéssel leptek meg minket, egyáltalán nem a francia könnyedségre és a véletlenre bízták az esemény sikerességét. Számos francia versenybíró, szakember, illetve önkéntes segített a professzionális lebonyolításban.
A versenyek kezdete előtt két napig eligazítás, egyeztetés folyt, bejártuk a pontos helyszíneket, megismerkedtünk a francia versenybírókkal.
A 9 fős nemzetközi versenybírói csapatba mellettem olasz, argentin, kínai, egyiptomi, litván, egyesült államokbeli, lengyel és japán szakemberek kaptak meghívást. A technikai delegáltak csapatát egy-egy guatemalai, koreai és belga alkotta.
Minden számban tevékenykedtünk, de elsősorban és kizárólagosan az asszóvezetés volt a feladatunk. A rendezők megadták a tiszteletet felénk, például jóváhagyásomat kérték lövészetnél a sárgalapok esetleges osztásához, és meghallgatták tapasztalataimat a lovas melegítés és pályára küldés felmerült kérdéseiben.
A körvívást a North Paris Arena csarnokában bonyolították. A verseny kezdetén nem csak az öttusázókat, hanem minket, nemzetközi bírókat is név szerint bemutattak. Először a férfiak, majd rögtön a hölgyek mérkőztek egymással. Óriási hangulatot teremtett a 15.000 néző, a többórás vívószámok alatt nem csökkent a hangerő. A nagy tömeg és a kiabálás külön kihívást jelentett a koncentrációnál, hiszen magával sodró volt a hangulat.
Péntek, szombat és vasárnap pedig az elődöntők és a döntők következtek a versailles-i öttusa arénában.
Kiválóan megtervezett pályák és odavezető utak biztosították a zavartalan versenyzést. A bónuszpást keretei felfújható anyagból készültek, melyeket gyorsan le-föl lehetett vonni, de persze súlyokkal rögzítették részeit.
Bölcs előrelátást feltételezett az a tény, hogy a lovakat a csendőrség és a köztársasági őrezred állományából válogatták. A lovasszámnál az egyik feladatom a versenyzők pályára kísérése volt, és bizony támogatni kellett a lovakat, hogy bemenjenek egy olyan arénába, amely tízezrektől zúgott-dobogott. Ezt csak a zajhoz, tömeghez szokott lovakkal lehetett megoldani.
Az egész öttusastadion napsütésben ragyogott, meglehetősen átforrósodott és a homoktalaj ezenfelül is visszaverte a napfényt. Versenybírói egyenruhában állva is szakadt rólunk a víz, képzelhetjük, a versenyzőknek mekkora terhelést jelentett a hőség.
Nehéz volt elvonatkoztatni a magyar érdekeltségektől, legszívesebben kiabáltam volna a mieinknek, de persze az önfegyelemre megvan már a több évtizedes rutin. Mégis alig vártam, hogy a csapathoz futhassak, hogy együtt örülhessünk és megölelhessem olimpiai bajnokunkat és edzőit, segítőit.”
